Sok könyvet írtam már, kedves Olvasó. Ez az... azt mondja... egy pillanat... számolok... kettő... négy... hat... első! Mindig is írtam, firkáltam, jegyzeteltem. Amióta az eszemet tudom. Valamit mindig. Naplót, verset, cikket, levelet, repet, üzenetet, titkokat, megjegyzéseket. Most könyvet. Izgulok! Remélem, nem látszik az írásomon. A kötetben egyformán megtalálhatjuk a mai kissádámot, a korai kissádámot, és az egészen korai kissádámot is. Sok minden van bennem, ami nem biztos, hogy színpadon kijön, esetleg nem oda való. Persze nemegyszer írás közben jövök csak rá, hogy ez stand-upban milyen szépen működne. Biztos, hogy lesznek ismerős mondatok, kifejezések. Sok, színpadon kibontott ötlet csírája ezekben a novellákban rejlik, érdekes megfigyelni, miből mi lett az évek során. A könyvben másrészt, és úgy érzem, túlnyomórészt, még soha, sehol el nem mondott dolgok olvashatók. Ettől pánikolok is egy kicsit (tudod, nekem muszáj), mert mint stand-upos előadóművész most szembesülök először azzal, hogy nem hallom, illetve látom a reakciódat, miközben soraimat olvasod. Nem látom, ha tetszik, nem látom, ha nem tetszik. Pedig ezt én estéről estére az évek során megszoktam. De úgy érzem, pont ezért lesz más! Ebben a rohanó, ultramodern világban az embernek szinte alig marad ideje magára, ezáltal olvasásra is kevesebb időt fordít. Ha csak magamból indulok ki... Úgy érzem, ha kicsivel is, de hozzájárulhatok ahhoz, hogy kiszakítsalak egy kiss időre a világ zajából, és esetleg még élvezed is, már megérte. Ha egy mai fiatal, miután elolvasott, és bejöttem neki, lájkolt, kezébe vesz egy újabb könyvet, csak azért, hogy az is bejön-e neki, már megérte... Szerintem ez még nem terézanyáskodás! Sok időm, energiám fekszik ebben a kötetben, de minden percét élveztem, nagyon tetszett ez az új kaland, motivált minden egyes nap. Itt szeretném megköszönni mindenkinek a türelmet, a segítséget, vagy csak azt, hogy békén hagyott. Köszönöm Kiss Családomnak hogy vannak nekem, köszönöm szerelmemnek a nyugalmat, melyben az írások egy része született, és köszönöm barátaimnak, hogy hónapokra nélkülöztek. Köszönöm Csenki Atinak, aki szívesen átnézte az aktuális részt, amikor világra jött. Köszönöm Kőhalminak, hogy őszintén megmondta, neki a cím nem tetszik. És végül, és utolsósorban köszönöm Benk Dénes barátomnak a lelkes közreműködést, az átötletelt éjszakákat, az istápolást, a biztatást. Nélküle nem lenne olyan ez a könyv, amilyen! Köszönöm Istennek, a Hazának és Apának!
